A rendszer vagy rendszeresség egész életemben távol állt tőlem. Na jó, talán voltak bizonyos kapaszkodó pontok, mint a munkakezdés vagy az esti híradó időpontja, de ezek sem voltak annyira kőbe vésve. Munkámnak hála nem kellett pontban 8 órakor megjelennem a munkahelyen, szabadabb reggeli kezdés mindig meg volt engedve, a lényeg a munka elvégzésén volt. Feleségem is, hozzám hasonlóan, szabadabban értelmezte az idő fogalmát és a napi rutint. Ez véleményem szerint azért is jó volt, mert szabad utat engedett a spontán ötleteknek. Nem stresszeltük magunkat, ha nem értünk haza időben, helyette inkább mentünk pár kört a városban. Vagy fogtuk magunkat hétvégén és kiruccantunk távolabbra, majd lesz szállás valahol alapon, vagy ha nincs, az sem baj… Emlékszem, egy nyári szombat este 8 óra körül kitaláltuk, hogy elmegyünk a Balatonra egy jó buliba, mert ott van pár jó ismerős. Tudni kell, hogy tőlünk azért jó 4 órás út a magyar tenger. Gyerünk! Bedobtunk egy-egy váltóruhát meg persze fürdőruci és törölközőt, hiszen mégiscsak a Balcsi és elindultunk. Szállás persze nem volt, de mi a probléma, buli után hajnalban egy jó lángos, majd irány a strand, ahol aludtunk az árnyékban pár órát mielőtt visszajöttünk.

Ebbe a spontán, kötöttségektől szinte mentes életünkbe robbant be 90 dB-es hanggal szemünk fénye, az újszülött kislányunk. Még az ismerkedő köröket sem tudtuk le vele igazán, máris felmerült az első sarkalatos kérdés:

Milyen gyakran fürdessük?

Nem is olyan egyszerű ez a kérdés, mint amilyennek látszik. Két felé ossza társadalmunkat. Vannak a „kétnaponta, vagy ritkábban elég fürdetni, hiszen nem koszolódik még a kezünkben” hívők, illetve a „naponta kell, hiszen ezzel adunk keretet a napnak és a baba megszokja ezt a rutint” hívők tábora. Bevallom, még gyerekmentesen én inkább az előbbivel azonosultam, de sosem voltam olyan ember, aki a nézeteit nem képes felülvizsgálni a körülmények fényében.

Valahogy, úgy éreztük, hogy a fürdés bevezetése jobb, ha napi szinten történik apró szerelmünk életébe. Az első két nap nem is tetszett neki a dolog, végigsírta, bár ez szólhatott a mi kezdeti bénázásunknak is, de a védőnő jó ötletet adott, hogy több vízbe fürdessük, hogy jól bele tudjon merülni. Ez nagyon bevált és a harmadik naptól már minden simán ment, zokszó nélkül.

Ha egy rendszeres tevékenység beteszi a lábát, már nem tehetsz semmit. Lassan, lépésről-lépésre mindent erre építesz fel és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy szinte a rutin és a rendszer rabjai lettünk…

  • Esti fürdetés 19:30 és 20:00 között
  • Vacsora (tej anyától csordultig)
  • Lecuppanás anya melléről egy elégedett „teli a poci” sóhaj kíséretében
  • Mély alvás kb. 15 percen belül

Hihetetlen, de bevált. Apa és Anya nem foglalkozik azzal az aprósággal, hogy már nincs változatos esti program, hiszen attól is boldogok, hogy bealudt végre a pici, csend és béke honol a házban.

A reggeli rutin már valahogy spontán alakult, nem volt egy kapaszkodó, mint a fürdés és nem is volt tudatos részünkről. Látszik is rajta, hogy ezt inkább a csöppség alakította, mint mi. Hozzá tartozik a történethez, hogy közöttünk alszik az ágyban, de erről majd egy másik bejegyzésben elmélkedem.

  • Hajnali 5 óra pár perc, a nap már fent az égen, a megtört sereg (apa és anya, aki még mindig nem szokott hozzá, hogy nem tud 6-7 órát egyhuzamban aludni) nagyban durmol még, ez ellen tenni kell valamit
  • Gügyörészés és sikongatás egyre erősebb és magasabb hangon míg apa vagy anya fel nem ébred
  • Apa résnyire nyitja a szemét, meglátott, nagy mosoly, hogy apa szíve korán reggel elolvadjon, az akció fele teljesítve
  • Átfordulunk anyához és folytatjuk a hangpróbát, mint mikor a zenészek hangolnak a koncert előtt
  • Anya szeme kipattan, Ő is megérdemel egy mosolyt. Majdnem teljes a siker…
  • Ha már úgy is fent vannak nyűgösködhetünk kicsit, hogy végre kikeljünk az ágyból, hiszen a világ felfedezésre vár ma is…
  • Jutalomból, mert ilyen ügyesek voltak, megengedek fél órát nekik a reggeli toalettre, amíg én a játszószőnyegen megbeszélem a plüss barátaimmal, hogy mit is álmodtam

Nem vonom kétségbe, sőt tapasztalom az ilyen esti és reggeli rutin hasznosságát. Tényleg keretet ad a napnak és már elég hamar megszokja a baba, hogy mi után mi következik és ez gyakran megnyugtató számára, legalább is ezt tapasztaltuk a mi lányunkkal. Mivel minden baba más, el tudom képzelni, hogy van ahol nem válik be. Azért vannak néha buktatói is az ilyen rendszerességnek, hiszen mi van, ha valami okból kifolyólag eltérünk a megszokott rutintól?

Eddig kétszer hagytuk ki a fürdetést, mivel picurkánk úgy bealudt, hogy finom ébresztgetéssel sem sikerült felkelteni. Na bumm, akkor kimarad, tényleg nem koszos, nincs gond, mindenki boldog, még az altatás problémáját is megoldottuk aznapra.

Na de mi van, ha megcsúszunk a programmal és nem érünk haza időben fürödni… Na itt már bekapcsol a belső riasztó és csöppnyi lányunk pontban 19:40-kor – de tényleg percre pontosan, órát lehetne hozzá igazítani – elkezd hisztizni, hogy ez így nincs rendben. Mindegy, hogy éppen még úton hazafelé a kocsiban vagyunk, vagy a boltban a pénztárnál fizetünk. 19:40, nem vagyunk otthon és nem engedi a fürdővizet apa, na itt a világ vége…

Talán az idő eldönti, hogy mégis mennyire feszes vagy rugalmas napi rutint érdemes tartani. Ma még nem merünk, drasztikusan eltérni tőle, mert az kihatással van az azt követő lépések mindegyikére és a felépített kártyavárat máris ledönti egy orkán erejű szél. Ha változtatni akarunk, akkor azt apránként, csak egy elemét kicsit módosítva tehetjük, mint mikor egy pálcikát próbálsz eltávolítani a marokkó játékban.